Hogyan szivárog be a koreai szépségápolás a nyugati drogériákba?

Nehéz megbecsülni, hogy mikor fogunk koreai termékeket látni a DM/Rossmann/Müller polcain, de a rétegezős rutin előszele már bőven elérte az európai drogériákat is – habár a köztes lépésekre kevés az opció!

A jelen helyzet

Kezdjük azzal, hogy jelenleg itthon a bőrápolásnak még nincs igazi kultúrája. (A magyar ember általában semmit nem tud a saját testéről sajnos, tisztelet a kivételnek!) Az alap még mindig az, hogy tinipattanásokra valami alkoholos borzalmas tonik, idősebb korban meg egy éjszakai arckrém és ennyi. Azon nők többsége, akik többet költenek a külsejükre, még mindig inkább a sminkre áldoznak pénzt. A problémás bőrrel rendelkezők csoportja kicsit más, hiszen itt kicsit több a motiváció a változtatásra, nekik már régóta igazi megváltás a Szépségreceptek és más úttörő társai. A blogoknak és a youtubenak köszönhetően talán kicsit jobban kezd áthelyeződni a hangsúly a dekorkozmetikumról a bőrápolásra.

Külföldön a Sephorákban és az Ultákban, illetve gyakorlatilag minden drogériákban is kint van már jó pár koreai márka és nem csak a megfizethetőbbek közül. Amerikában Dr.Jart és a Belif sikere viszont teljesen független a K-beauty trendtől.

ephora100115_image.jpg

A konkrét ázsiai márkák néhány webshop kivételével tömegesen nem jutnak el hozzánk, itthon a törvények nem is igazán kedveznek a vállalkozóknak, ezért egy-egy krém olykor több ezer forinttal is drágábbá válik.

Másfelől én utálom, hogy a koreai szépségápolást a cukisággal próbálják reklámozni, sok offline és online újságcikkben is erre helyezik a hangsúlyt, holott az ázsiai kozmetikai ipar halálosan komoly!:D

A hatalmi űr

Ezt az átmeneti időszakot elég jól jellemzi, hogy elég sok olyan kisebb márka feltört, amely ezt a filozófiát képviseli. Ilyen például a japánnak reklámozott, de valójában amerikai Tatcha. Itthon is befutott a Kiehl’s, de a The Body Shopnak és az Yves Rochernak is vannak jó ‘köztes’ termékei (bár ezeket sem tartom hozzáférhetőek országosan). Az ‘indie’ márkáknak is jó terepet hagy ez a ‘hatalmi űr’, de ez még mindig csak azoknak kedvez, akik nem félnek rendelgetni az internetről. Mindenesetre ezen látszik, hogy van igény a rétegezős rutinra és a vele járó kötelező napi 2×10 perc önkényeztetésre.

Idő közben a Balea teljes profizmussal, de úgy ahogy csendesen meglépte, amire vártam! Nézzétek a képeket. AHA-s hámlasztó (feltüntetik, hogy másnap fényvédőt kell viselni!), szemmaszkok, hialuronsavas szérum. A hazai márka, a Helia D termékei közé is kikerült egy hidratáló szérum.

A BB krémek már minden márkánál elérhetőek, de a fátyolmaszkok is lassan kúsznak befelé, a Garnier magasra futtatta a trendet, de a My Hsin-Ni Beauty maskok gyorsan terjeszkednek, ott legalább igazi választék van. (Ez is magyar cég egyébként!) Elég furcsa az is, hogy például a Niveának és a L’oreálnak rengeteg hiperszuper fényvédője van pl. Japánban, ide egyelőre mégsem éri meg behozni őket. (Bár a gyógyszertári márkák szépen teljesítenek.)

nivea

A kérdés csak az, hogy a jövő hogy fog alakulni!

Teljesen befoglalják a helyi márkák a tíz lépéses rutin polcait vagy lesz még terep befurakodni a koreai cégeknek?  Érdekes megnézni a koreai márkák fejlődését is, hiszen ott pedig pont az európaiasodás sokszor a cél, illetve sok olcsó márka igyekszik drágább luxusvonalakkal előrukkolni. (pl. a Skinfood, The Faceshop) Külön érdekes kérdés, hogy a kisebb/új koreai márkák meddig tudnak fennmaradni. Az Amorepacific cégcsoport hatalmas, de mi lesz a többiekkel?

Vajon hagy még majd helyet a Balea egy Innisfree saroknak? Vajon bekapcsolódnak majd a klasszikus, francia, gyógyszertári márkák, hogy továbbra is nagyhatalmak maradhassanak vagy nincs erre szükségük? Lesz még később érdeklődő a koreai termékék iránt vagy kielégítik majd az európai márkák a bőrápoló vágyainkat? Vajon lesz igazi K-Beauty őrület itthon vagy az egzotikusság varázslata nélkül is felkapnák a koreai kozmetikumokat, ahogy Amerikában történik? Eltűnnek valaha a sztereotípiák? 

Szerintetek mikorra fog teljesen összeolvadni a piac?

Mikortól nem számítanak majd kuriózumnak a koreai termékek?

Mikortól lehet majd a drogériából tízlépéses rutint építeni úgy, hogy igazi választék legyen?

Hogyan szivárog be a koreai szépségápolás a nyugati drogériákba?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ago szerint:

    Szia en most talaltam rad Ildi csatornajan keresztül es le vagyok nyügözve hogy van aki ilyen profin tud mindent a börapolasrol:-) es ilyen erthetöen ,erdekesen ir rola.
    Nemetorszagban most jelentek meg a koreai maszkok a dm-ben!!En konkretan ugraltam örömömben:-D amikor meglattam.Nagyon csodalkozom egyebkent hogy a nemetek ennyire nyitottak mert naluk meg a Bioderma is pl beszerezhetetlen es pokoli draga.Vedik a sajat markaikat nagyon:-)
    Az hogy Magyarorszagon mikor lesz barmi elerhetö ami koreai???Szerintem meg 10 ev:-((Pl a maszkok sem kaphatok:-( Nem is errem hiszen rengetegen hasznaljak öket.

    Kedvelés

    • Salomé szerint:

      Elvileg lesz Skinfood bolt Pesten! A Bioderma egyébként sok helyen elérhettlen, így szerencsések vagyunk vele. Persze a német online dm-ben már Missha is van, nem beszélve a német Douglasek dr. jart kínálatáról… 🙂 mindenkinek van még hova fejlődni, ez viszont biztos.:)

      Kedvelés

      • Ago szerint:

        De jo a Douglasba nem sürün jarok,de akkor bekukkantok mostanaban.Ezt a markat nem ismerem ,csak a Sephora online oldalan lattam a maszkoknal (ami szinten van 40kmre tölünk)de gyanitom inkabb sminkcuccok vannak ami nem annyira izgalmas nekem.

        Kedvelik 1 személy

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s