Ezutóbbi régi rossz berögzülés, szerintem a bőrgyógyászat és gyógyszertan tanulmányaim óta konzekvensen azaleinsavnak írom sokszor, ezért bocsánat!

Az azelainsav számomra azért kiemelkedően érdekes, mert ameddig én még vényköteles készítményekből ismertem csak korábban, de az elmúlt 1-2 évben megjelentek otc (over the counter), azaz vénymentes készítmények a népszerű kozmetikai márkáknál. Kezdte ezt a The Ordinary, de meglepő módon én az Auchan saját márkájánál, a Cosmiánál is találtam azelainsavas krémet. Ezek alacsonyabb százalékban tartalmazzák a hatóanyagot, de még így is figyelemreméltóak!

Továbbiakban: AzA = Azelaic Acid

Hogy miért mindenható?

Mert egyaránt jó folthalványító (olyan súlyos formákban, mint a melazma), jó rozáceára és jó aknéra is – ráadásul még hámlasztónak is elmegy.

A legmagasabb szintű klinikai vizsgálatok is kimutatták, hogy az AzA 20%-os koncentrációban elnyomja illetve nem engedi belobbanni azt a típusú gyulladást, amit egyébként az UV-sugarak okoznak a bőrben. Ezen kívül a szabadgyököket is semlegesíti. Ez alapján szinte ki lehetne jelenteni, hogy ennek a rendkívül potens hatóanyagnak minden profi bőrápolási rutinban helyet kéne kapnia.

Akné

Kiemelkedően érdekes az AzA antibakteriális hatása. Az aknéért főleg felelős Propionibacterium acnest 20%-os koncentrációban 96-99%-ban elöli.Teszi ezt ugyanígy a bőrflórához tartozó staphylococcusokkal, corynebacteriumokkal etc. Számomra lenyűgöző, hogy az egyébként rezisztens törzseket is irtja, ugyanis egy elég univerzális csatornán, gyakorlatilag korlátlanul jut be a baktérium sejtekbe. Ahogy az embereknek is szükségük van a megfelelő belső pH-ra, a baktériumoknak is. Az AzA pedig ezt leviszi 6-ról 4-re, amivel teljesen tönkreteszi a baktériumok anyagcseréjét. Igen potens fegyverrel van dolgunk!

“”Hámlasztás””

Itt nem olyan hámlasztásról beszélünk, mint az AHA-s (glikolsav, tejsav) hámlasztásnál, de mégis külön kellett vennem a félreértések rendezése végett. Ugyanúgy, ahogy a retinoidok és a benzoil-peroxid, az AzA is lassítja a bőr felső rétegének megvastagodását. Csökkenti a keratinszemcsék kialakulását és a sejteket összekapcsoló struktúrák szintézisét is lelassítja. Tehát a meglévő bőrrel nem csinál semmit, hanem a frissen kialakuló rétegeket módosítja!!! Ennek a legfontosabb gyakorlati szerepe aknéban van, ugyanis a pórusokban is vékonyítja a bőrt, így csökkenti az eltömődés esélyét, csökkenti a mitesszerek számát és ezzel lassan javítja a bőrképet. Hangsúlyoznám, hogy 20% AzA 0,05% tretinoinnal ér fel és ameddig a retinolszármazékok krémként sem javasoltak terhesség és szoptatás alatt, az azelainsav bevethető!

Folthalványítás

Izgalmas háttérinfóim nincsenek, de az az egy biztos, hogy a tirozináz nevű enzim, ami a melaninszintézis egyik főszereplője, kiválóan gátolható azelainsavval. Komoly hiperpigmentációs problémálnál, súlyos aknés bőrön vagy melazmánál nagyon gyakran ajánlanak kombinációs kezelést is. C-vitaminnal, glikolsavas hámlasztással remekül vegyíthető az azelainsav-kúra, ráadásul kiemelkedő alternatíva, ha érzékenyek vagytok valamelyik népszerűbb szerre vagy csak nem találjátok a megfelelő formulát.

Rozácea

Az aknénál és a hámlasztásnál leírt hatásmechanizmusoknak köszönhetőek az AzA remek fegyver rozáceában. A hivatalos rozácea-ajánlásban is benne van, a betegek 70-80%-a jól reagál. Érdemes bőrgyógyásszal felíratni a 15%-os gélt vagy a 20%-os krémet, ha a The Ordinary 10%-os formulája nem hozza meg a várt eredményt.

Termékek Azelainsavval:

  • The Ordinary krém
  • Cosmia termékek az Auchanban (hidratáló krém és arctisztító is van, ezeket tudtommal csak az áruházban lehet megvenni)
  • Azélique termékek az iherb-ön.
  • Paula’s Choice BHA-s hosszú nevű kezelő pattanásokra.:)
  • Benton Snail-Bee venom termékcsalád (ebben valószínűleg elenyésző mennyiségű van)
  • Vényköteles: Finacea és Skinoren krémek! (Ezekben van igazán magas koncentrációban, ami bizonyított hatékonyságú.)
  • + külföldön járva meg lehet próbálni a gyógyszertárakban rákérdezni, hátha vannak helyi vény nélküli készítmények, amelyek itthon nem elérhetőek.:) (Az említetteken kívül persze még kószálnak termékek az interneten is.)

Referenciák: