Nem csinálok ebből rendszert, megígérem, a blog marad a témájánál, de most két egészen ropogós könyvről szeretnék nektek írni pár sort!

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál

Talán azért, mert érzelmileg igazi hullámhegyes-hullámvölgyes napokon vagyok túl és mert egész héten egy filmben éreztem magam*, talán azért, mert még sosem éreztem magam ilyen közel egy íróhoz… ez a kötet egyszerűen beszippantott.

Sok rövid novellából áll a kötet, amelyek lazán kapcsolódnak egymáshoz és mégis egy egészet alkotnak. Sok különböző nő sok különböző élete, sok különböző környezetben. Nem tudtam letenni. Próbáltam, mert nagyon fáradt voltam, de semmi más nem kötötte le a figyelmem. Kíváncsi voltam, hogy mi van még hátra. Hogy vajon lesz-e még folytatása valamelyik történetszálacskának a hátralévő lapokon.. Mert az az igazság, hogy nekem ezek kínzóan befejezett történetek.  Mintha mindegyik valaminek a kezdete lenne vagy csak egy ajánló, ami alapján szeretném megkapni az egész sztorit és látni a folytatást… (Ennek ellenére mégsincs hiányérzetem!) Legjobban annak örülnék, ha ez a novelláskötet végtelenítve lenne vagy rögtön az ölembe a hullana a második kötet. Annyi különböző érzelmet korbácsolt fel bennem a Kardos Margit disszidál, hogy nem csak szórakoztatott, hanem valós “élményt” jelentett az olvasás. Hullámvasutazást. Talán a Terápia c. sorozathoz tudnám hangulatban leginkább hasonlítani, legalábbis ugyanúgy láncolt magához és ugyanúgy rég elfeledett érzéseket hozott felszínre. “A nem mind igaz, ami rémlik” szlogen tökéletesen leírja a könyvet, olvasás közben pontosan azt éreztem, hogy a valóság és a képzelet határán lebegek. Mostanában egyébként is sokat foglalkoztat, hogy a lelkiállapotunk befolyásolta szubjektív percepciónk mennyire torzítja az egyes helyzetek megítélését és ez milyen hatással van a kapcsolatainkra, mennyire tudunk ezen felülemelkedni és mennyire tudjuk “manipulálni” a külvilágot. Nekem nagyon “aktuális” most ez a könyv.

Az az igazság, hogy nem vagyok azért én nagy irodalmi szakértő, cserébe tényleg olyan, mintha a tehetséges alteregóm írta volna, annyira tudok azonosulni Szentesivel, mint művésszel… és innen csak körbe-körbe tudnám dícsérni, hogy mennyire gyönyörködtet az egész kötet. Nem akarom, hogy az áradozásom miatt valaki esetleg “”relatíve”” csalódjon, úgyhogy olvassatok bele inkább a könyvesboltban és lépjünk is át a másik könyvre…

IMG_20170916_173516_589

Bödőcs Tibor: Addig se iszik..

EZ AZ EMBER EGY NEMZETI KINCS. A kezdetektől ő volt az abszolút nagy kedvenc stand up comedy-s figurám, bár nagyon sokszor meg kellett nézni minden előadását, hogy az utolsó humormorzsáig kiélvezhessem a részleteket, amiket elrejt abban a pár percben. Az egész estés műsorát is ki tudja, hányszor láttam, még mindig sírva nevetek. Számomra nagyon vonzó a tiszta intelligencia és a magas szintű tudás. Humorérzékkel párosodva ezek a vonások pedig még jobban elkápráztatnak. (Magyarul: Szentesi kicsit a távoli lelkitársam, Bödőcsbe meg szerelmes vagyok.)

Ez az új “Így írtok ti”. A könyvben kiparodizált írókat nagyrészt ismerem, sajnálatos módon vannak páran, akiktől még nem olvastam semmit. De “Tibike” ettől függetlenül zseniális, ahogy olvasok, hallom, ahogy ő olvassa fel a szöveget és végig röhögök. Már amikor pár sorban a lap alján bemutatja az írókat, hangosan nevetek. Én Karinthyt is imádtam, ha már itt tartunk, relatíve sokat olvastam is tőle, természetesen az Így írtok tit is. Nagyon szerettem a klasszikus irodalmat, sosem volt kötelező olvasmány undorom, így kellően tudtam értékelni. Ahogy most ezt a művet is. Bödőcsben azt szeretem, hogy mindig jókedvre vidít és egyben mindig elszégyellem magam, hogy nem vagyok elég művelt, ezért mindig olvasásra kényszerít. Mindemellett olyan csípős társadalomkritikákat vág oda (ld. Móricz Zsigmond fejezet), hogy a fal adja a másikat. Nagyon sok ilyen közszereplőre és _intelligens_ megmondóemberre lenne szükség népnevelési célzattal.

 

*ezen mondjuk sokat segít, hogy egy olyan romkocsma a törzshelyünk, ahol esténként mindig zongoráznak