Nem akarok senkit riogatni, de bizonyára már mindenki megfigyelte, hogy akár nyaraláskor, akár költözéskor szinte kínszenvedés lehet az arc- és hajmosás a nem megfelelő vízminőség miatt. Mivel én sokat költöztem, ezt jó magam is rendszeresen tapasztaltam, tapasztalom. Mindennek a víz keménysége, azaz magas ion, nevezetesen magas kalcium- és magnéziumtartalma áll a hátterében.

hard-soft-water

Hogy teszi tönkre a kemény víz a bőrünket?

Röviden: az ionok reakcióba lépnek a szappannal / tisztító molekulákkal és a végtermék kicsapódik a bőrön.
Ugyanúgy, ahogy a vízkő kicsapódik az üvegen vagy a fürdőszoba elemein. Ettől a lerakódástól a pórusok elzáródnak és innentől: “you know the drill” – a bőr mirigyei által elválasztott olajok nem tudnak a felszínre jutni, “bent ragadnak” és pikk-pakk, mitesszerekké változnak. A kemény víz ráadásul nagyon kiszárítja a bőrt, ezért érzékennyé teszi és a mikrosérülésekre, ami gyorsan felülfertőződéshez és aknéhoz vezethez. Ennek az áll a hátterében, hogy a kemény víz pH-ja lúgos irányba tolódik el – ez pedig nem tesz jót a savköpenynek. (Erről itt írtam.) Ha ez még nem lenne elég, a bőr legkülső rétegének van egy úgynevezett kalcium grádiense, ami azt jelenti, hogy a legalsó rétegtől haladva felfele folyamatosan nő a kalciumkoncentráció a legfelső élő sejtekig. (Ezek felett már csak az elhalt sejtek vannak, amik tulajdonképpen megvédenek minket a világtól meg amiket időnként azért nem árt moderáltan lehámlasztani.:))

what-causes-hard-water.jpg

Ha ebbe a grádiensbe belezavarunk azzal, hogy állandóan magas kálciumtartalmú vízzel mosunk arcot és az a gaz kálcium ott is marad a bőr felszínén, az molekuláris szinten felbolygathatja a sejtek átalakulásának szabályozását. (A kalcium egy kiemelten fontos jelátvivő a biológiában.) Erre az átalakulásra pedig szükség van, hogy az alul lévő sejtek folyamatosan feljebb juthassanak – a bőr átlag 28 naponta lecserélődik rajtunk.:) Rendelkezzen a bőr akármilyen gyengeséggel, egy rövidebb utazást is meg tud sínyleni, ha a csapból kemény víz folyik.

Mi a megoldás?

Hosszú távon az ioncserélő készülékek, amik ma már így is sok háztartásban előfordulhatnak. Kevesen vannak abban a helyzetben, hogy az egész ház csőrendszerét kicseréltessék vagy központi készüléket szereljenek be, de a csapra szerelhető vízlágyító berendezések bőven elérhetőek. Komolyabb bőrbetegséggel mindenképp érdemes lehet az ilyen apróságokra is odafigyelni, hogy minél kevésbé folytassunk szélmalomharcot – akár az akné, akár az ekcéma ellen.
Persze itt is fennáll az a jelenség, hogy elsőre úgy tűnik, hogy az ioncserélt vízzel nem lehet elég alaposan arcot mosni – ugyanez van, amikor a csikorgó arclemosót kíméletesre cseréljük és az első pár alkalommal fura, hogy nem sikáltuk le az összes védőréteget a bőrünkről.:)

FB-10-8-14-showerhead-banner

Ha kételkedsz abban, hogy a csapvíz a ludas vagy éppen csak egy nyaraláson érzed meg, hogy arcmosás után túlságosan húzódik a bőröd, érdemes lehet palackozott vízzel arcot mosni. A különbség érezhető lesz. Felmelegített, majd visszahűtött vízzel is lehet próbálkozni attól függően, hogy kinek mi jelent több macerát és mennyi a vállalkozókedv.:)

Egyébként megfigyelésem szerint a legtöbb kozmetikumban, legalábbis a lemosókban és a samponokban van valamilyen kelátor anyag (általában valamilyen EDTA), ami megköti ezeket az ionokat – ez igen sokat segít azon, hogy a mindennapokban a többség ne észlelje a kemény víz negatív hatásait.

Ítélet

Ez megint egy olyan problémafelvetés, amire a szerencsések legyinthetnek. Szerencsére az én lakásomban is jó a vízminőség, így csak a vidékre utazások alkalmával kell arra odafigyelnem, hogy jóval többet hidratáljam a bőröm. (Nyáron a perioralis dermatitisem robbant be rendszeresen / vált kezelhetetlenné a kemény víztől.) A bőrápolási rutin átszabásával pár napig jól karban tartható a helyzet, de hosszú távon, főleg problémás bőrrel talán nem árt utánamenni kicsit jobban a háttértényezőknek.

Referenciák a kálcium grádiensről (a többi szimpla kémia):