November elsején két hónapos shopping stopot hirdettem magamnak, legalábbis ami a bőrápolást illeti. Ilyenkor nagyon könnyű az akciós dolgokat eszetlenül halmozni karácsonyig és ezt idén szeretném kihagyni. Most lesz a születésnapom, illetve valamennyi fizetéspótlék is kerül majd a számlámra, tehát sok a pszichológiai veszélyis!
Ironikus módon az egész shoppingstop célja mégis a vásárlás, mert szeretnék egy-két nagyobb/drágább dologra szert tenni és ehhez pontosan arra van szükség, hogy ne vegyek felesleges kencéket (aka ne legyen bűntudatom) és egy darabig figyeljem, hátha az áhított tárgyak olcsóbbak lesznek (aka ne hirtelen felindulásból költsek pénzt).  (Ruhákra azért nem vonatkozik a shoppingstop, mert az a tíz éves tapasztalat, hogy mindig az impulzusból vásárolt rongyaim lesznek az örök kedvencek.)

A legfontosabb befektetés: egy rendes MILC fényképezőgép

Már sokszor emlegettem a fotós múltam és már egy éve érlelődik bennem a gondolat, hogy a mókát némileg meggyilkoló telefonos fotózással szeretnék leszámolni. A tükörreflexes és a kompakt gépek közötti átmenetet jelentő MILC gépek azért is tetszenek, mert a cserélhető objektívnek köszönhetően könnyedén fejleszthetőek. A hozzám hasonlóan életképekben utazó unokatesómnak is van egy remek gépe, így a minőségről is meg vagyok győződve.  Egyszerűen hiányzik az életérzés, hogy újra a kezemhez ragadjon a fényképező és így is nehezen számolok le azzal a gondolattal, hogy ezután sem fogja plusz másfél-két kiló húzni a vállam, nem fogom többet hallani a tükör fordulását, nem lesz súlya a gépnek a kezemben, de mostmár muszáj meglépnek ezt a vásárlást. A blogon is szebb képek lesznek, esküszöm. Nehezen mondok le a Canonról, de a hozzáértők szerint egy Sony vagy Fuji gép jobb választás.

miert_milc02.jpg

A vásárlás előtti teendőim:

  • internetes fórumok olvasása a vázakról és az elérhető objektívekről
  • a 220volt és a Media Markt kínálatának felmérése Black Fridayig, tájékozódás az akciókról
  • személyesen el kell mennem, hogy kézbe foghassam az áhított gépet, mert a döntés nem számok alapján fog születni
  • ha 30%-nál nagyobb kedvezményt nyerhetek a fekete pénteken, vásárlok, ha nem, várok karácsonyig

A hiúsás vására: pirosítópaletta és szemhéjfestékpaletta

A pirosítópalettából szóba jöhet a Makeup Revolution vagy a Milani valamelyik darabja vagy a képen látható Zoeva szépség.

A vásárlás előtti teendőim:

  • Elzarándokolni a Flórián téri giganagy Rossmannba és élőben megnézni a MUR palettákat (10%-os kupon nem otthon hagyandó)
  • Összehasonlítani az árat a webshopos árakkal
  • Ha megtetszik valamelyik, akkor várok a BF-ig vagy karácsonyig
  • Ha nem tetszik, akkor a Zoeva oldalán várni a minimum 30%-os akciót
  • A szempaletta kronológiailag meg fogja előzni a pirosítóvásárlást, ugyanis az aközben a Milani webshopját is próbálom majd figyelni, hátha lesz valami hatalmas akció és még a Pupa is közbeszólhat, ld. lejjebb.

zoeva-blush-palette-spectrum-coral-thumbnail592fe58be6330_1170x1170.jpg

Szemhéjfestékpalettaügyileg….

  • Megvárni, hogy a Burdundy Bar kikerüljön a polcokra és szemügyre vehessem. Ha tetszik, megveszem (lehetőleg minimum a 10%-os Rossmann kuponnal).
  • Ha nem meggyőző, akkor megrendelem a képen látható fantasztikus Huda Beauty palettát. (Előtte feltúrom az internetet reviewkért.) Ha sikerül jó akciót kifogni, akkor BF, ha nem, akkor karácsonyig lesem az akciókat tovább.

hud043_hudabeauty_minieyeshadowpalette_mauveobsessions_3_1560x1960-r9ia0.jpg

  • Ha végül a Huda paletta mellett döntök, akkor kell egy arany és meleg barna árnyalat a mono kollekciómba. Ennek érdekében vagy a Pupában fogok születésnapi kedvezménnyel vásárolni vagy a NYX-nél próbálok valami kedvezményt kifogni. Ha és amennyiben a Pupában találok nekem tetsző árnyalatokat, akkor felmérem a pirosítókínálatot is és adott esetben ejtem a Zoevát meg a többieket. Nem emlékszem mennyi a privát szülinapi kedvezmény, azt hiszem, hogy a második termékből lejön 50%. Ettől függetlenül el kell menni valamelyik NYX üzletbe is, mert ott alapból olcsóbbak a monok és talán a színválaszték is nagyobb.

bbbb.jpg

A lényeg, hogy év végére legyen egy szép vöröses palettám, egy jó arany szemhéjfestékem, egy tartós korall pirosítóm és ha lehet, egy csodás fényképezőgépem.:) 

Nektek van valami konkrét stratégiátok az akciótenger leghatékonyabb kihasználására?