A vásárlás apropója: volt egy időszak, amikor nagyon rá voltam kattanva a Ziajára, ugyanis egész jó és olcsó termékeik vannak. Igazából annyira jó áron kaphatóak ezek a peelingek, hogy nem tudtam eldönteni, hogy melyiket válasszam, így inkább megvettem mindkettőt. (Ez a blogolás negatív mellékhatása.) A kék csomagolás valamiért mindig a gyengém és az algák felé is erősen vonzódtam tavaly nyáron. Az érzékeny bőrre való verzió pedig annyira letisztult, lehetetlen volt kihagyni.

Helye a rutinomban: volt időszak, amikor rendszeresen használtam őket, de ma már kevéssé hámlasztok. Így is rendszeresen előkerülnek, mert mindig meg vagyok elégedve az eredménnyel. Korábban hetente rajta voltak az étlapon. Utazni is rendszeresen vittem őket, ugyanis minimális macera van velük.

Csomagolás: 60 ml, fejre állítható műanyag tubus, amiből kitűnően lehet adagolni. Kellemesen vékony, szép a formája. Szeretem az ilyet.:)

DSC01078

Fizikai tulajdonságok: az érzékeny bőrre való egy áttetsző, közepesen sűrű folyadék, könnyű eloszlatni, magától nem indul meg sehova. Az algás idősebb bőrre van címezve, ennek megfelelően kicsit sűrűbb, van egy enyhén kék színe, az illata pedig talán mentolos. A fehérnek nincs illata szerencsére, ez fel is van tüntetve a csomagoláson.

DSC01072DSC01073

Összetevőlista: az érzékeny bőrre való tényleg minimalista. A víz és az urea után közvetlenül jön a hatóanyag, a papain. A hámlasztás mellé természetesen dukál a nyugtatás is, a szokásos bajnok csapatot szedték össze az INCI-be: panthenol, allantoin, licoricekivonat. Szebbet, jobbat nem is kívánhatnék. Pozitív az is, hogy a szokványos, formaldehid-alapú Ziaja tartósítószerek helyett a barátibb etilparabén tartja életben ezt a kis csodát. Az algás verzió már több igényt akar kielégíteni, így az INCI is hosszabb. A hámlasztó hatóanyag ebben is a papain. Ami a névadó összetevőt illeti, NÉGY FÉLE ALGA van benne. Nem véletlen szerettem én meg annyira ezt a márkát – nem csak mutatóba rakják a krémekbe az extrákat, hanem alaposan megpakolják őket. Az első alga például a papain előtt szerepel, a többi is közvetlenül utána jön, tehát a koncentrációjuk számszerűsíthető. Az idősödő bőr megsegítésére pedig még egy kis retinil-palmitátot is elrejtettek benne. (A retinolszármazékok mindig nagyon alacsony koncentrációban kerülnek bele egy formulába.) Ahogy említettem, az algásban van illatanyag.

Hatás: Totális szerelem mind a kettő. A szenzitív verziót talán egy kicsit jobban szerettem, mert könnyebb volt lemosni. Ami miatt bezártam őket a szívembe, az pedig a finomhangolhatóságuk. Én eleve a gyengébb hámlasztók híve vagyok, de ezekről tényleg elmondható, hogy az adott napi igényhez szabhatóak. Volt, hogy 5 perc után gyorsan leöblítettem, mert csak a kis szürkeséget akartam eltüntetni az arcomról és volt, hogy a problémásabb részeket 20-25 percig pácoltam. A kevésbé tapasztalt bőrápolók is bátran próbálkozhatnak ezzel, mert túlzásba esni elég nehéz, viszont a szükséges kezelési időre gyorsan rá lehet érezni az eredmény alapján. Pihe-puha, bababőr vár utána. Ezeket a lemosható hámlasztókat azért is szeretem, mert utána vidáman lehet folytatni az esti rutinnal a kenegetést. Én általában hajmosáshoz illesztettem a használatukat és tényleg nincs egy rossz szavam sem. Ezek a tökéletes enzimes peelingek.

Ítélet / újravétel: nincs mindenkinek szüksége AHA-savakra. Nem is mindenki bírja őket, nem is mindenkinek ajánlottak (helló, rosacea!). Nem is kell erőltetni fiatal korban, relatíve problémamentes bőrrel. Én nagy rajongója vagyok az enzimes hámlasztásnak, szerintem egy amatőr és egy profi bőrápolási rutinban is helyet kell nekik adni. Akár két erősebb hámlasztás közé pihenésnek beillesztve, akár a fáradt bőr frissítgetéseként, akár az átkozott szemcsés bőrradírok kipaterolása után nagyon okos választás. Abszolút IGEN, IGEN, IGEN!