A vásárlás apropója: egy barátnőm passzolta le nekem, mert neki nem jött be (nem csak azért van otthon sok krémem, mert sokat vásárolok, hanem ilyen csere-berék is bejátszanak, ez nagyon hasznos a blog szempontjából!:D)

Helye a rutinomban: ezt a fényvédőt meglehetősen “on and off” módon használtam, ugyanis az állaga nagyon trükkös – az utóbbi hetekben vált csak a reggeli rutin főszereplőjévé, mióta rétegezem a kémiai és fizikai fényvédőket. Egy ideig nem is használtam most kémiait, de így nyáron kénytelen voltam visszatérni és mivel nap közben kevés lehetőségem van újrakenni, ezért reggel igyekszem egy dupla réteggel indítani – ez ideáig egészen bevált. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyáltalán nem sminkelek jó pár hete.

Csomagolás:  50 ml-nyi fehér tubus, nincs vele probléma, jól zár, nem folyik.

Fizikai tulajdonságok: ez egy elég sűrű fényvédő, aminek mesterségesen adtak egy kis rózsaszínes árnyalatot, csökkentve a fehér réteg hatást. Relatíve nehezen kenhető és már a felvitelkor látszódik, hogy nem lesz fényes. Pár perc alatt lemattul és ha nincs alatta kellő hidratálás, akkor egy maszkot képez az arcon. Éppen ezért nem kell lepúderezni. Sajnos hajlamos másokkal kukacosodni és pár óra után ledörzsölhető lesz.

Összetevőlista: A titánium és cink-oxidnak köszönhetően levédi az egész UV-sprektumot, a lista legelején szereplő szilikon (cyclopentasiloxane) magyarázatot ad a kukacosodásra, a mica és a silica pedig nagyban hozzájárul a szárító, matt hatáshoz. Tettek bele zöldteakivonatot és még pár gyakori koreai csodaösszetevőt, de az INCI-ből inkább az tükröződik, hogy nagyon sok “töltelék” került a krémbe a kívánt állag elérése végett. Van benne illatanyag.

Hatás: megküzdöttünk egymással, ugyanis ezt a szintű brutál mattítást nem könnyű elérni. Az érzet messze nem ideális, a nap minden percében tisztában vagyok azzal, hogy ez a fényvédő bizony ott van az arcomon. Már a felvitelkor is húzódik tőle a bőröm, pedig alapvetően nem száraz és a reggeli rutinom után még csak nem is vízhiányos! Igazából nem tudom eldönteni, hogy az egységesítő hatása miatt egy kémiai fényvédőre rákenve ez az ideális nyári arcsmink megtestesítője-e, vagy ez a fényvédő a pokolból jött-e fel, hogy heteket kelljen variálni vele, mire megtalálja a helyét a reggeleimben. Aztán néha leperegjen. Meg a biztonság kedvéért ugyanúgy átfényesedjen pár óra után, mint bármelyik alapozó. Igazából nem vagyok benne biztos, hogy nagyon zsíros bőrön nem csúszik-e el egy idő után a pár óra matt / egészséges fényű mennyország után. Elég sok kérdés van bennem, pedig megszerettem ezt a terméket annak ellenére, hogy nagyon  problémás. Azt hiszem sokan nem bírják még mindig befogadni a “dewy” hatást, ami az elmúlt 1-2 évben lett trendi és sokan még mindig a mattításra hajtanak. Talán bennük van elég elszántság, hogy a meglévő kozmetikumaikkal és alapozóikkal végigjárják a hadak útját a tökéletes eredmény elérésének érdekében. Én szeretek reggel matt arccal indulni, úgyis minden átfényesedik valamennyire, sajnos ilyen a nyár. Ha zsíros lenne a bőröm, tennék vele egy próbát, de a vízhiányosok óvakodjanak, mert a szárító hatás csak még több olajtermelést fog eredményezni. Valószínűleg az én esetemben ez az oka annak, hogy újravételben egyáltalán nem gondolkozok, ezzel a tubussal még elleszek nyáron, jövőre pedig meglátjuk, hogy mit termel ki Korea.:) Újrakenésre alkalmatlan, sminkelni valószínűleg nem egyszerű rá, de ha szereted a kihívásokat és rétegezed a fényvédőket, irány az Ebay!:D

Ti hogy álltok az Innisfree fényvédőkkel? Én a The minimumot imádtam, a baby verziót most készülök kipróbálni!:)