Őszi kívánságlista

Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a privát őszi-téli kívánságlistámat és egyben mesélek arról, hogy miként változtak a vásárlási szokásaim és milyen rutint szeretnék télre.

Az az igazság, hogy az elmúlt időben jóval megfontoltabb lettem. Nem hinném, hogy sokat kell ezt magyarázni, ugyanis tavaly az egyetem utolsó évében sokat voltam otthon, volt időm szörfölni a webshopokban, még sokkal jobban lelkesedtem a K-beauty iránt is, szponzorációm sem volt annyi. Ellenben idénre besokalltam a krémhegyektől, be vagyok táblázva, kapok elég szükséges utánpótlást és lakásfelújításra spórolok. Én egyszerre általában egy hobbimra verem el a pénzt, mostanában viszont inkább egzotikus alapanyagokra és a különleges ételeimre költöttem, sminkre hónapok óta nem költöttem, krémből becsúszott ez-az, de ennyi.

Ennek ellenére lassan elfogynak a felhalmozott kencék és muszáj pótolgatni, ami szükséges.

1. DHC cleansing oil

Még 1-2 hónapja lemosó balzsamom van, lassan fogy, mert sminkelés híján nincs minden este szükségem a double cleansingre. Végre szeretném kipróbálni a japán olajos lemosókat, ami szerintem a legtöbb embernek nem újdonság, de nekem mégis az lesz.:)

300-deepcleansingoil-2_1

2. Ceracolla gél

A ceramidmániám még tart és bár még ott van a Cerave krémecském, erre a japán, Meishoku csodára évek óta hajtok. Ezt is ezerszer kiszedtem a kívánságlistámról, mert hidratálókrémem dögivel volt. De most eljön az ő ideje!

06e57fc754a74b40407b95e918ac2b00

3. The ordinary Amino acids +B5

Sajnos a Deciem mindig gyárt valamit, ami bogarat ültet a fülembe. Most ez a hidratáló szérum fog hozzám érkezni, ha valaha hajlandó lesz az állam átküldeni az ösztöndíjat és nem lesz bűntudatom ilyenre költeni… (7 euróról nyavajgok, igen.)

the-ordinary-amino-acids-b5-600x450

4. Niacinamidos szérum

The Ordinary dupe kerestetik! Vissza akarom rakni a niacinamidot a rutinomba. Megnézem mit művel az azelainsavval együtt. Hagyom most egy darabig a C-vitamint, megnézem, meddig jutok nélküle. Peptidekkel-niacinamiddal-azelainsavval operálok egy darabig. Lehet, hogy a Garden of Wisdom lesz a nyerő…

5. Tiam C-vitaminos szérum

Ééééés rögtön szembe is köpöm magam, de előbb-utóbb tudom, hogy meg fogom rendelni ezt a terméket.:) Kicsit mondjuk kiábrándít, hogy mostanában sokan írják a fórumokon, hogy a magyar posta tönkreteszi a csomagjaikat…

782898045.g_400-w_g

6. Elizavecca Bifida szérum

Ha kissé kifogyok a nagyon koreai cuccokból, ő lesz a következő áldozat. Mondjuk erre is vonatkozik az ösztöndíjas szabály.

61MrSMNSPvL._SY355_

Tiltólista

Az az igazság, hogy ha márkák kínálatából választhatok, MINDIG fényvédőt és lemosót kérek (minimális kivétellel) és ezeket a cuccokat ettől függetlenül magamnak is dögivel rendelgetem / vásárolom, mondván úgyis elfogy. Most viszont úgy érzem, hogy ideje lesz a raktárat megcsappantani és 2019 tavaszáig hanyagolom ezeket a termékkategóriákat!

Nálatok mi van a kívánságlistán? Mi az, amit idén kihagytok?

Őszi kívánságlista” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Anna szerint:

    DHC most jött hozzám, imádom. Nekem az eddigi legjobb olajos lemosóm. TO nagyon nem izgat, Deciemék egyik terméke se nagyon jött be (NIOD se, pedig az jó drága). A többivel én is szemezek és én se veszek fényvédőt már jövő nyárig 😀 Én most Japán felé kacsintgatok.
    A Magyar Postának meg nem tudom, miért érdeke szétbacarintani a csomagjainkat, valahol csak elverik rajtuk, nem?! De valóban, a csomagjaim 90%val gond volt (most sok jött innen-onnan), elhagyta, összetörte (de még a német Amazonét is) stb. De hogy mennyire hülye érzékkel vámolnak, a 70+USD simán megjött, a 14USD-n ültek egy hónapot, én pedig életemben először röhögve töltöttem ki a vámárunyilatkozatot.

    Kedvelés

  2. Bélafi Dóri szerint:

    :O ez a Tiam nekem új… vagyis hogy ez a régi O.S.T C20? :O És talán az egyik legolcsóbban elérhető C-vitaminos szérum most 3700-ért ebay-en. Még tavasszal használtam a Wishtrendes C21,5-öt, de most egy ideig én is leálltam a C-vitaminnal. Viszont mostanában fog elfogyni a TO niacinamid-cink széruma, amit a retinolozás előkészítéséhez használtam, szeretem. Egyelőre tanácstalan vagyok, mit kéne még beszereznem ősszel a Geek&Gorgeous BHA hámlasztóján kívül… a retinolt hamarosan kezdem (TO), hialuronos szérum még van, hámlasztó lesz, C-vitamin egyelőre nem, niacinamid kérdőjel, illetve az azelainsav is foglalkoztat. Rendeltem egy új fényvédőt… amúgy iszonyú nehéz zsírban tocsogó bőrre matt hatású fényvédőt találni, ami nem teszi még zsírosabbá a fejemet, és még jól is mutat a smink rajta. Innisfree No Sebum volt az első, eleinte szerettem, csak nem mindegyik alapozómat kedvelte, aztán most van egy Missha Safe Block Sebum Zero… hát ez meg mint halottnak a csók, mintha zsírosbödönbe fejeltem volna. A következő tesztalany a Carenel No Sebum Perfect UV Shield, remélem több szerencsével. 🙂 Egyelőre ennyi a wishlist. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    • Salomé szerint:

      Igen, ez a régi OST! Sajnos a fényvédő mindig annyira hit/miss, én is jártam már úgy, hogy kB azonnal kuka és a matt téma tényleg necces. Nekem is kell a mattítás, de az nem pálya, ha annyira matt, hogy két óra múlva már húzza a bőröm…

      Kedvelés

  3. Szilvia-thepurplehazeblog szerint:

    Azeleinsav lesz az őszi beszerzésem mindenképp. Miután a TO granactive retinoid nem jött be, valami mással kellene próbálkoznom. C-vitaminból sosem próbáltam semmi komolyat, a fenti Tiam (korábban C20) pipettást már fejben sokszor beraktam a kosárba. Persze egyszerre ennyi hatóanyagot nem szeretnék bepakolni, érzékeny a bőröm meg, nem feltétlen van mindig mindenre szükség. Olajból a Kose Softymo speedy várja már itthon a sorát, hamarosan sorra kerül.

    Kedvelés

  4. Pöttyös szerint:

    huh, úgy tűnik, csak én úsztam meg valami csoda folytán a csomagok szétbarmolását a posta által, sok kozmetikumot és egyebet rendelek folyamatosan ebayról/iherbről/egyèb forrásokból mar 2 éve, de se vámolni nem akartak se csomaggyilok és még a csomagjaimat is kihozzák 90%ban :O na de lekopogom, és várom mikor lesz vége az aranyéletnek :’D

    lesegetem majd a blogod a továbbiakban is, hátha találsz jó niacinamidos szérumot, és lophatom az ötletet 😀 az ordinarysat már sokszor újravettem, de nem szeretik egymást a kedvenc fényvédőmmel :c

    C-vitaminos szérumból is keresem az alternatívákat (az etalon Tindigo szérum olcsóbb dupeját XD), bàr aki a kívánságlistádon most szerepel, annyira nem szimpi, lehet kicsit túlzottan ragaszkodok a c-vitamin, ferulsav, e-vitamin trióhoz. neked konkrétan milyen elvárásaid szoktak lenni egy c-vitaminod szérumhoz? (gondolom persze a megfelelő ph-n ha aszkorbinsav vízben, és az elég magas koncentráción kívül). bocsi, ha írtál már erről, elég rég óta követlek, de lehet kihagy a memóriám 🙂

    Kedvelés

    • Salomé szerint:

      Nekem is ezek az elvárásaim, ezért sincs még nálam ez a szérum.. Gondolkodok folyamatosan. Niacinamidból most a Paulas Choice jön, nagyon drága termék, de hát ezek az incik olyanok is..

      Kedvelés

  5. melxsi szerint:

    A my signature c szérumját most rendeltem meg tévedésből, aztán néztem az INCI-t és alkoholos. Én úgy tudom az alkoholos dolgokat kerülni kell de most összezavarodtam 😦

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Szilvia-thepurplehazeblog bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s