Ez az utazás már évek óta piszkálja a fantáziám, de valami sosem stimmelt. Most tavasszal eljutottunk a Vízesések földje nevű utazásra és az ország magával ragadott minket, így amikor az augusztus végi szabadság keretében lehetőségünk nyílt utazni, nem is volt kérdés, hogy megyünk-e. Az út ára kb. 40 ezer forint/fő, plusz a belépők, amik fejenként kb. 55 euróba kerültek úgy, hogy mindenhova befizettük magunkat. A hotel teljesen korrekt volt (normál európai színvonal). Enni háromszor kaptunk, de a tavaszi felhozatalhoz képest ez elég gyászos volt, kb. menza szint sajnos. (Kétszer volt csirkemell és egyszer csevapcsicsa, jól lakni azért sikerült.)

A bejegyzésben lesz egy-két “szpojler”, de alapvetően szeretnék nektek kedvet csinálni ehhez a kiránduláshoz, úgyhogy nem akarok mindent lelőni!

Kőgolyók

A kőgolyók egy völgy mélyén kerültek elő egy nagyobb eső eredményképp (ha jól emlékszem). Nem is nagyon tudom ezt részletezni, egy patak medrében számos, szabályos alakú, hatalmas (1-2 méter átmérőjű) kőgolyó van, amikről senki nem tudja, hogy hogyan keletkezhettek. Az erdő és a patak völgye gyönyörű. Azt, hogy a golyóknak van-e bármilyen természetfeletti hatása, kétlem… Az utastársainkkal megegyeztünk abban, hogy valószínűleg valami korábbi civilizáció építményének részei lehettek. Lehet, hogy csak szimpla dekoráció….

Szarajevó

Ez a város valami mesébe illő! Nem kell Isztambulig menni a keleties hangulatért, illetve a keleti és a nyugati világ összeolvadásáért, na meg egy jó kis bazárért… Eleinte kicsit csalódott voltam, hiszen az Osztrák-magyar Monarchia alatt épült részek tényleg nagyon hasonlítanak akármelyik nyugat-európai nagyvárosra, csak több a graffiti. Azután viszont elhagytuk a folyópartot és átsétáltunk a bazár területére és teljesen elkapott a hangulat. Nem is nagyon tudom szavakba önteni, mert csak pár órát töltöttünk Szarajevóban, de bőven van itt egy hosszúhétvégényi felfedeznivaló! Szerencsére van közletlen repülő, így ez egy könnyen megvalósítható utazás célpontja lehet. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom. Ahogy tavasszal, most is üdítő volt látni, ahogy a különböző vallások békésen megvannak egymás mellett és bár zavarba ejtőek néha a telefonjukat nyomkodó, férjük mellett nevetgélve sétáló hidzsábos vagy burkás muzulmán nők, de itt ez teljesen normális. (Az idegenvezetőnk szerint azonban itt is jellemző volt sajnos a háború utáni radikalizálódás és valószínűleg itt is vannak vallási konflikusok; csak hogy ne idealizáljam túl a helyzetet… Ettől függetlenül is jó érzés egy ilyen színes országban nyaralni.)

f828c042-10cd-43d6-a6ac-14bfd29469ab
Hegyek veszik körbe, ezért is olyan gyönyörű.:)

A remény alagútja Szarajevóban

Nagyon tetszett, hogy sokat láttunk a dél-szláv háborúk nyomaiból. Ez mindössze egy 20 éves történet és nagyon is aktuális, közvetlenül kihat a jelenre. Bár öröm látni, hogy a bosnyákok nem keseregnek, hanem inkább inspirációt nyernek a szomorú múltból és igyekeznek egy szebb jövő felé. A remény alagútja Szarajevó ostromolt és szabad felét kötötte össze a 4 éves ostrom alatt. Bár a repülőtér miatt kénytelenek voltak a nagy részét lezárni és csak nagyon rövid szakasza látható, de ez így is egy nagyon hiteles és megható történelmi emlékhely.

Tito bunkere

Ez volt az egész utazás alatt az abszolút kedvencem!!! Ez a bázis ma már alkalmatlan katonai célokra, de két eszes katonának köszönhetően még sem lett megsemmisítve a háború alatt. Amellett, hogy ez a hatalmas, szocreál labirintus tényleg egy darab kézzel fogható közelmúlt (mégiscsak egy olyan hely, ahova annak idejében egyszerű halandó nem juthatott volna be…), egyfajta szépművészeti múzeumként is szolgál. Fiatal bosnyák művészek installációival vannak dekorálva az üres helységek, amelyek magyarázatát felfedve közelebb juthatunk a 30 évvel ezelőtti világhoz. Nagyon okos húzás volt ez a múzeum vezetésének részéről, hiszen igazán sikerült modernizálni ezt a programot és sokkal mélyebb lett az üzenet.

fdcefcc9-b6a8-469a-8da4-7a648fa5b976
az ország roma művészei is kibontakozhattak itt
d0b09184-143d-4feb-b3b2-9a7506898982
Csak bizonyos szögből látható, hogy a töltények a szovjet egység jelképét, a (vörös) csillagot adják ki. A töltények egymás ellen fordulnak.

c0c9869f-c562-4ae5-86fe-572f9dc6676d
Úton a bunker felé, Konjic. Megáltunk kávézni a folyóparton.:)

Mostar

Pont olyan, mint a képeken… ugyanazt tudom írni, mint Szarajevóról, ez a város is magával ragadó, de sokkal turistásabb. Első blikkre úgy tűnt, hogy ide tényleg elég csak “elugrani”, de ennek ellenére kihagyhatatlan. Nem csak Csontvári miatt. 🙂 Itt nagyon sokat vásároltunk, kicsit el is szaladt velünk a ló, de azért pozitívum, hogy sok szép kézműves dolgot lehetett kapni és úgy összességében elég jó a felhozatal, az árak is korrektek.

735b7fe6-3cbd-4700-9960-9a33f45aa260

Piramisok

Na én erre vártam a legjobban, ennek megfelelően persze ez volt az egyetlen csalódás. Ez törvényszerű sajnos, de ettől függetlenül is elég árnyalt a véleményem erről az egészről. voltunk a piramis belsejében lévő járatokban és az ásatáson is, mindenhol végighallgattuk az idegenvezetőket. Szóval a bosnyák piramisok története elég rövid: a kétezres évek elején feltűnt, hogy a szatellita fotókon a Visoko melletti hegyek gyanúsan szabályosak, gúla alakúak. Egy magát Indiana Jonesnak képzelő régész el is kezdett kapirgálni és kiderült, hogy a hegyek belsejében kacskaringós, betömött járatok vannak. A hegyet alkotja egyfajta kompakt kőzet és a járatok egy sóderszerű anyaggal vannak kitöltve, ezen kívül a külső oldalán a növényzet és a fél-egy méteres talaj alatt is betonszerű lemezek borítják a hegyet. Na és minderre a bosnyák kormány semmi pénzt nem ad, a valódi tudományos vizsgálatok ad hoc jelleggel működnek, az anyagok bevizsgálása esetleges, a felfedező régész pedig nem örvend túl jó hírnek a saját berkeiben. Szóval ködös az egész. Ehhez képest csodás gyógyulásokról és ultrahangos frekvenciával irányított, levitáló kövekről mesélnek az idegenvezetők. A járatokban található tiszta vizet palackokban árulják, a bejárat előtt lehet aurafotót csinálni. Természetesen a járatoknak pont hét szintje van, “mint a hét csakra” – mondta az egyik bölcs utastársunk. (“Pont mint egy szemeszter fele” – mondtam én.) Nem értem miért kell ezeket az érdekes felfedezéseket ezzel a bullshithalommal lefedni. Nem értem, miért nem érdekes önmagában ez az egész. Persze hogy az asztmásoknak jót tesz a friss levegő, persze hogy a benti nyugalom jót tesz az emberek idegrendszerének. Számomra az igazán tudományos gondolkodásmód a nyitottságról szól és nekem senki ne jöjjön azzal a baromsággal, hogy azért nem a kormányuk erre pénzt, mert ha kiderül, hogy volt itt egy civilizáció, akkor át kell írni a történelemkönyveket. Persze, hogy lehetett itt civilizáció, persze, hogy lehetett idejük a hegyet átalakítani, persze, hogy lehetséges, hogy csak pár rúna maradt utánuk. Nem kell a fizika törvényeit áthágni ahhoz, hogy érdekes legyen a történet. Szerintem alapból baromi izgalmas, hogy egy olyan kultúra nyomaira bukkantak, amiről nem nagyon volt más bizonyíték – persze én csak köznapi történelemkedvelő vagyok. Nem kell a kábítás, nem kell az ámítás, ezzel csak ártanak a helynek, még hozzá szerintem nem is keveset. Nekem kicsit el is rontotta az egészet, hogy az idegenvezetők csak a marhaságokat sorolták, ahelyett, hogy pl. felsorakoztatták volna a lehetséges, épkézláb magyarázatokat a rejtelmekre. Azt például már kitalálták, hogy mitől olyan jó szellőzés, a járatok úgy vannak építve, hogy a szintkülönbségek miatt néhány járat ventillátorszerűen működik. Tényleg nagyon érdekes ez az egész, engem így is levett a lábamról a hely és őszintén remélem, hogy a következő 50 évben fény derül a titkokra (vagy a profi csalásra).

694c4470-c773-4a33-b8ba-8b2409b04c12
Az ásatások..

Összességében..

Mindenkinek sok szeretettel ajánlok egy ilyen kirándulást, azért is szerencsésebb a szervezett buszút, mert így van saját anyanyelvi idegenvezető, aki fordít és mindenkivel lepaktál. Ez az ország és úgy összességében a Balkán rengeteg kincset rejt és nekem még mindig az a félelmem, hogy 10 év múlva úgy tele lesz turistákkal, hogy nem lehet majd kettőt se oldalra lépni anélkül, hogy valakit eltaposnánk… még most kell körbejárni, az árak olcsók, a lakosság vendégszerető, a történelmi és a természeti látnivalók egyaránt ötcsillagosak. Mi a La Grotta utazási irodával mentünk, de ez sajnos nem szponzorált tartalom. Jövőre már tervben van egy albán út, de addig is ezerrel lesem a hírleveleket, mert sok izgalmas dolog van még a kínálatban.:)

fecf7193-c121-4679-83b3-58c9dcf540d5
A kedvenc szuveníreim: egy kávéskészlet és a fűszerek
cc475779-f793-40a2-89d0-446f96ed5c68
Paroszláv templom belseje

054d33e6-acb7-439d-bfa9-cd95455084a8
Úton a piramisok felé, egy régi paroszláv templom.

6c3c9b32-15df-48a5-8f17-8a6903e131c8
Úton Mostar felé, a táj fantasztikus!

4fe551da-cb48-4c78-9096-5412722d1713
hatalmas vizuális élmény volt minden bazár 🙂
2ce092f4-d2dd-4a90-82f2-836d58efa5d1
Valamelyik dzsámi udvara (sajnos a legtöbbe nem engedtek be minket, de sok helyen próbálkozunk, ezért folyik össze már…)
f9c28dc7-195e-4351-8b02-ab1a2b4b39ba
Muzulmán temető
55154ed0-0e9c-4893-b6d2-f495cb458ab5
szarajevói rózsa… a gránátok helyét piros festékkel festették meg, hogy emlékezzenek a pusztításra

a7f30b40-5553-4e4f-ae88-4130ced13cba
annyira gyönyörű ❤