Miért és mikor kell bőrgyógyászhoz menni a bőrproblémákkal?

Találtam egy nagyon érdekes publikációt, amely az aknéhoz és a rosaceához kapcsolódó pillangó effektusról szól és rendkívül sok gondolatot ébresztett bennem…

A pillangó effektus azt fejezi ki, hogy egy egészen apró dolog, egy kicsiny is rendkívül nagy hatással lehet az események jövőbeli lefolyására.

22181907_s1

Az aknéra és a rosaceára levetítve ez azt jelenti, hogy minden kicsiny, jelentéktelennek tűnő, de hibás lépés, amit a betegségtől szenvedő alany elkövet a tünetek csökkentésének érdekében, nagyban lassíthatja a végső gyógyulás menetét.

Éppen ezért le kell számolnunk a közhiedelmekkel és fontos, hogy az emberekhez eljussanak a megfelelő információk ezekről a pszichésen egyébként igencsak megterhelő betegségekről.

Minden házi arcmaszk, rosszul megválasztott kozmetikum, rossz forrásból vett “jótanács” emeli a hegesedés és a hiperpigmentáció esélyét, hátráltatja a helyes kezelés megkezdését.

Éppen ezért, ha akármelyik ismerősötök “áldozatul esik” súlyosabb aknénak vagy rosaceának, kérlek elsősorban irányítsátok bőrgyógyászhoz és lássátok el olyan hasznos linkekkel, amelyek a helyes bőrápolásról szóló hiteles forrásokhoz vezetnek! (A közeljövőben tervezek egy egészen kezdő bőrápolásról szóló sorozatot, ám ennek pontos formája még rejtély.) 

Azt gondolom, hogy minden aknét és rosaceát meg kell legalább egyszer meg kell mutatni orvosnak, ugyanis hiába elengedhetetlen a helyes bőrápolási rutin, van, amire csak a vényköteles szerek jelentenek megoldást. Tudom, hogy sokan félnek a gyógyszerektől, de a házi praktikák egyáltalán nem jelentenek megoldást. A hosszú távú “csatározásban” szerepet kaphatnak kozmetikai kezelések (még mindig Petrán Ágit ajánlom) és érdemes lehet egy megfelelő étrendet is kialakítani (ehhez én Perjes Kingát vagy Bezzeg Ramónát keresném meg). Törekedni kell arra, hogy mielőbb jó döntéseket hozzunk és a pillangó effektust a magunk javára fordítsuk, kérjetek professzionális segítséget, ha baj van!

Mikor kell bőrgyógyászhoz fordulni?

A távolból mindig nehéz jó tanácsot adni. Én azt mondom, hogy

  • ha gyulladásban lévő (piros, duzzadt, égő) elváltozások vannak a bőrödön
  • ha sosem nyugvó, viszkető elváltozások vannak a bőrödön
  • melyek nem gyógyulnak vagy folyamatosan rosszabbodnak vagy növekednek
  • vagy markáns, nem gyógyuló nyomot hagynak (piros, barna foltok, hegek)

muszáj bőrgyógyászt keresni. A legfontosabb, hogy huzamosabb ideig nem gyógyuló (pár hét) sebeknél mindenképp, azonnal orvost kell kezelni!

Nem kell az első terápiát elfogadni, nyugodtan kérd ki egy második szakember véleményét. TUDOM, hogy sokat kell várni a bőrgyógyászokra, főleg az állami ellátásban, de a várakozási idő alatt bátran ásd bele magad a helyes bőrápolás rejtelmeibe és akkor az esetleges kezelés már nem a nulláról fog indulni.

Én azt javaslom, hogy (úgy általában) fogadd el az orvosi kezelést, amit ajánlanak, legalább próbáld ki. Adj neki egy esélyt, nem érdemes mindennek ellenállni, csak azért, mert olvastál az interneten két rémtörténetet.

Egyéb orvosok….

Emellett érdemes lehet idővel gasztroenterológust vagy endokrinológust felkeresni, ha a problémák hátterében feltételezhetően ételintolerancia vagy hormonális ok áll. Erre nyugodtan rákérdezhetsz a bőrgyógyásznál, mert jó eséllyel fog tudni a környéken jó szakembert mondani és segít majd továbblépni. Nem látom sok értelmét annak, ha valaki befizet öt független magánrendelésre és elkezdi keresztbe-hosszába kivizsgáltatni magát. Mindig jó, ha egy orvos kezében van a kezelés menete. Azért sem jó az orvosokat váltogatni, mert a bőrgyógyászat tipikusan az a szakma, ahol jó látni a folyamatos változást a különböző terápiák hatására. Ha egy orvos nem szimpatikus, inkább az elején keress másikat…

Mikor menj esztétikai bőrgyógyászatra vagy profi, komolyabb kezeléseket végző kozmetikushoz?

  • ha pusztán esztétikai okból érdekel a bőrápolás
  • apró hegek, foltok, maradvány bőregyenletlenségek, amelyek nem változnak és békések
  • anti-aging kezelések

Egy becsületes szakember megmondja, hogy ha az általa használt terápia nem megfelelő az adott helyzetben, így élj az ingyenes (akár online) konzultáció lehetőségével! Azt is hozzátenném, hogy senki sem jövőbelátó, főleg bőrügyben elég sok a határterület. Senki nem tudja 100%-ig megmondani, hogy a terápia milyen hatásfokú lesz, ezért még mielőtt több tízezer forintot kifizetsz, tájékozódj az esetleges szövődményekről. Ne félj egy előre átgondolt kérdéssorral szakemberhez menni. Kérdezz, mielőtt fizetsz!

Összességében…légy pragmatikus!

  • Haladj lépésről lépésre!
  • Definiáld a problémát! (pl. folyamatosan újratermelődő, makacs mitesszerek, pl. ráncok, amelyeket még nem szeretnél magadon látni, pl. piciny, fájdalmas pattanások, pl. elviselhetetlen korpásodás) 
  • Dönts az anyagi keretről is.
  • Írd össze a szakembereket, akikre rábíznád magad, készíts haditervet, döntsd el, hogy merre lesz a kiindulópont. Adj magadnak időt, de szabj időkorlátot is. (Három hónap minden típusú változásra vagy legalább a változás beiindítására elég.)
  • Monitorozd a változást fotókkal, minimális jegyzetekkel. (pl. Roaccutan kezelés 1 hónap, 2 hónap, pl. fb csoportok segítségével kialakított bőrápolási rutin 1, 2 hónap után stb) 

Azt az egyet tudatosítsd, hogy nem szabad a humbug csodakezelések irányába elmenni, mert nem, nem fogja az ilyen olyan fekete szappan megoldani a több éve húzódó aknédat. Ne pazarolj éveket, hozz jó döntéseket!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s