Kollagén, mint táplálékkiegészítő

A kozmetikumban használt kollagénnel kapcsolatban általában csak a szememet forgatom, ugyanis még ha hidrolizálják (kisebb darabokra szedik) a molekulákat, akkor is túl nagyok a felszívódáshoz. A táplálékkiegészítőként való fogyasztással eddig nem kacérkodtam, bár a barátnőim élnek ezzel a boszorkánypraktikával. (Itt lehet kérdezni!) A héten azonban belefutottam egy nagyon érdekes reviewba és ez elindította a “kutatólavinát”….

A kételyeim háttere

Keverjünk kollagént a turmixunkba! Rendben! De mi történik azzal a fránya kollagénnel? Ugye senki sem gondolja, hogy van a szervezetünkben egy másik, cipekedős molekula, ami a reggeli kollagénünket a vékonybelünkből rögtön a szarkalábakhoz viszi? A bevitt kollagént a szervezet először lebontja és az alkotóelemeiből, az aminosavakból azt fogja felépíteni, amire éppen szüksége van. És a szervezetnek azért messze nem az a prioritása, hogy a hunyorgós ráncocskákat helyre hozza…

Na de ez persze túlontúl leegyszerűsített álláspont. 20 féle aminosav építi fel a fehérjéinket és ez elég sok kombinációt tesz lehetővé. Ráadásul a 20 aminosavból 9 esszenciális, tehát a szervezet nem tudja magának előállítani, így nekünk kívülről kell őket bevinni. Ezért nem is mindegy, hogy ha táplálékkiegészítőként fehérjét fogyasztunk, az pontosan milyen összetételű. (A kulcsszó a “teljes értékű fehérje“, amiben minden a megfelelő arányban van jelen. Szerencsére ilyenek a jó minőségű húsok, a növényeknél viszont kicsit kombinálni kell.) Az összetételen túl az aminosavak egymáshoz viszonyított aránya sem mindegy. Ha egy-egy aminosavból többet viszünk be, azzal elősegíthetjük a szervezetben bizonyos molekulák előállítását is: ilyen például a triptofán, amiből a szervezet szerotonint és melatonint gyárt, az előbbi “hangulatjavító”, az utóbbinak az alvásban van szerepe.

De! Ezzel NEM azt akarom sugallni, hogy innentől görcsöljetek rá külön-külön az aminosavakra, csak azt akarom mondani, DE lehetséges kicsit célirányosan befolyásolni a szervezetünkben zajló folyamatokat. A kollagén esetében ez talán nem is olyan bonyolult, hiszen a hatalmas molekula ismétlődő 3 aminosavas egységekből épül fel, amelyekben a harmadik elem mindig a glicin. (Az másik kettő gyakran prolin és hidroxiprolin.)

…a tények

A bevezetőben említett reviewban 11 magas minőségű (placebo kontrollált, kettős vak, randomizált, embereken végzett) kutatást foglaltak össze, amelyekben összesen több, mint 800 ember vett részt. A kutatások egy része a sebgyógyulást vizsgálta, de az anti-aging hatásokról is esik szó.

Ezutóbbiba részletesen is beleolvastam. 60 fő bevonásával a bőr hidratáltságát, feszességét és a ráncok alakulását vizsgálták 3 hónap leforgása alatt, 1000 mg napi hidrolizált kollagénnel. Az eredmények abszolút pozitívak lettek. Az is kiderült egy másik publikációból, hogy az adagolt hidrolizált kollagén két-három aminosavas csoportjai együtt jelennek meg a vérben és utána közvetlenül a bőrben emelkedik meg a szintjük. Ezt embereken és egereken is kimérték.

Ha már egerek: habár “kisebb értékűnek” számít*, de én jobban szeretem az állatkísérleteket, egész egyszerűen azért, mert ezekben általában jóval több dolgot kimérnek. Például az előzőleg leírt embervizsgálatot megelőzte egy egérkísérlet, ahol az egereket UV-sugárzásnak is kitették és kombináltan mérték a hidrolizált kollagén hatását. Itt sikerült azt is kimutatni, hogy a kollagén hatására a bőrbarrier is erősödött, csökkent a TEWL, azaz a vízvesztés mértéke. Emellett ugyanúgy javult a bőr feszessége és a ráncolhatóság mértéke.

Ha még egy szinttel lejjebb megyünk, a sejtkultúrák világába, belefutottam egy olyan kutatásba is, ahol kimutatták az emlegetett prolin-hidroxiprolin páros a bőr saját hialuronsav szintézésére kifejtett pozitív hatását is.

Összességében…

… ha nem is kötelező, de időnként érdemes lehet egy-egy jó minőségű kollagénre beruházni. Bár az UV-sugárzás elleni védőhatásról csak egereken készült kutatások vannak, engem mégis ez ragadott meg leginkább. A kísérletek mind 3-4 hónapos időintervallumokban futnak, így talán ideális lehet tavasztól-nyár végéig egy kis kollagénkúrát beiktatni. Persze a helyes fényvédelmet semmi sem helyettesíti, de a kíváncsiság nagy úr és tudom, hogy sokan szemeznek a hasonló táplálékkiegészítőkkel. Szerencsére ártani gyakorlatilag nem tudnak (ha megfelelő forrásból szerezzük be őket). Bár régebben szkeptikus voltam, de a kutatások meggyőztek róla. Mert bár tényleg nem fognak a mély ráncok egyik napról a másikra eltűnni, a bőrünk általános állapota mégiscsak javulhat és ez számomra elegendő ígéret!

*A kutatások során mindig az embereken végzett vizsgálat a legmagasabb lépcsőfok. 

Kollagén, mint táplálékkiegészítő” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Lili szerint:

    Szia, tudnal esetleg konkret termekeket ajanlani kollagenre? En legutobb a myprotein hidrolizalt kollagenjet ittam. A porcok megovasara gyakorolt hatasarol is tudsz esetleg valamit?

    Kedvelés

  2. Zsuzsa Andóczi-Balogh szerint:

    Szia!
    Ez a kérdés már engem is sokat foglalkoztatott, örülök, hogy írtál róla. Sose tudni az “újkori divatokról”, hogy azok valóságosak vagy épp csak a hirtelen felkapott “örökélet” néphülyítés.
    A cikkedben említed, hogy érdemes így tavasszal egy kis jó minőségű kollagénre beruházni. Ezzel kapcsolatban kérdezem, tudsz-e ilyet ajánlani.
    Köszönöm, Zsuzsi

    Kedvelés

  3. saffron szerint:

    Váó, köszönöm, a legnagyobb szkepticizmussal olvastam a kollagénkiegészítőkről, valahogy el sem tudtam képzelni, hogy hogyan épülhetne ez be a bőrbe. Érdekes módon pont tőled szerettem volna erről kérdezni még pár hónappal ezelőtt, de olyan furán vette volna ki magát, hogy “követelőzöm”. 🙂 Köszönöm a cikkedet, és a szokásos átfogó szemléletedet!

    Kedvelik 2 ember

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s